Digtális ellenőrző

Referencia intézmény

Támop project

Nemzeti Tehetség Program 2016

Nemzeti Tehetségprogram 2018

Határtalan 2018

Nemzeti Tehetségprogram 2019

Nemzeti Tehetségprogram 2020

Nemzeti Tehetségprogram 2022

Kezdőlap Határtalanul 2018
Határtalanul -18-2 PDF Nyomtatás E-mail

 

 

 Pályázat címe:  Művészeti szakmai együttműködés ’A Gutenberg-galaxis a 3D technológia korában.

 

Pályázat célja: 

 

Egy szakmai tapasztalatcsere mentén megvalósuló együttműködés, melynek során a résztvevők kísérletező módon ismerkednek meg szakmájuk határterületeivel, interdiszciplináris projektek megvalósítása során. Az együttműködés eredményeként megvalósuló termék a nem formális tudásátadás során felhalmozott tapasztalatok összegzése. 

 

A partnerintézmény kiválasztásának szempontja:

 

Olyan hosszútávú elsősorban szakképzési alapon nyugvó kapcsolatot szeretnénk kialakítani, mely egyúttal elősegíti a hazai és határon túl élő magyar diákok közötti emberi és kulturális kapcsolatok elmélyítését. 

 Honlapjuk: http://hu.politehnickasu.edu.rs

 

Első utazás: Diákjaink elutaznak Szerbiába. Szabadkára öt napos tanulmányút keretében.

Második utazás: Szabadkai diákok Budapestre jönnek szintén 5 napos tanulmányút keretében.

 

A projektről készült videot itt nézheted meg

 

 

 

Záró értékelés:

 

A projekt egész folyamata során nagy hangsúlyt fektettünk a grafikus, animáció és fotó szakos budapesti tanulók és a szabadkai nyomdatechnikus diákok együttműködésére - ezzel garantálva a multimédiás megközelítést, illetve csapatmunkát.  Az egymást kiegészítő, határterületeken mozgó szakmák együttműködése különösen hatékony kooperációt eredményezett.  Az utazáshoz kapcsolódó történelmi és kulturális kitekintéssel mindkét résztvevő fél további hasznos ismeretekkel, színes élményekkel gazdagodott.  Már az első utazás során szoros barátságok és munkakapcsolatok alakultak ki a két művészeti irányultságú iskola diákjai között. Ez az intenzív kapcsolat a második találkozó során csúcsosodott ki. 

A projekt zárásakor a bemutató előadás közös szervezésében a tanulók örömmel segédkeztek. Büszkén mutatták be diáktársaiknak a közösen létrehozott alkotásaikat. Az értékelő prezentáción több résztvevő mutatta be az általuk vállalt munkarészeket és ismertette a kivitelezés módját. Izgalmas volt látni, ahogy a különböző szakterületeken tevékenykedő diákok beavatják egymást tanult szakmájuk rejtelmeibe. A folyamat egésze során a diákok számára érdekes volt kipróbálni magukat más területeken, rokon szakmákban, megismerve a különböző médiumok sajátosságait.  A közös nevező a tipográfia volt; a nyomdatechnikusok lelkesen avatták be szakmájuk fortélyaiba a többieket, míg ők a 3D technológia ismeretével gazdagodhattak. A záró értékelő pedig betekintést engedett a projekt eredményeibe iskolánk többi tanulója számára is, remélhetőleg többekben felkeltve az érdeklődést és a jövőbeli részvétel vágyát. 

 

 

 

 

 
Kezdőlap Kapcsolat Keresés Kapcsolat Keresés